PostHeaderIcon Viczay Lajos

Ez az én történetem 

Szabadkán születtem, a Vajdaságban.

1975-ben a Lifka Sándor Fotóklub tagjaként vettem részt az első csoportos kiállításon. Még ugyanebben az évben látszerészmesteri oklevelet szereztem.

1986-ban a Belgrádi Jugoszláv Újságírók Intézetében  fotóriporterképzésben vettem részt, majd diaporámával kezdtem foglalkozni.

1988-tól tagja vagyok a Vajdasági Iparművészek és Formatervezők szabadkai szervezetének, majd 1990-től 2010 januárig a Miskolci Fotóklubnak és 2010-től a szolnoki Jászkun Fotóklubnak.

 A Jugoszláv Fotó Szövetségtől  munkásságomért megkaptam a Fotóművészek Mesterkandidátusa címet, 2001-ben pedig a MAFOSZ-tól az E-MAFOSZ címet.

2005-ben a  sok éves alkotói eredményeim után az E-MAFOSZ/g és még ugyanebben az évben az AFIAP fotóművész címet.

 

Az elmúlt években 27 önálló kiállításom volt és a képeimet 328 zsűrizett kiállításon láthatta az érdeklődő közönség, ahol sok dobogós helyezést és különdíjakat kaptam.

ViczayLajos  AFIAP, E-MAFOSZ/g, ES-MAFOSZ